|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 39 találat | lapozás: 1-30 | 31-39 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: László Sándor 2015. március 5.Megkondult a harang Ditró felszegébenPirosbetűs nap volt szerdán Gyergyóditróban. 2015. március 4. – ekkor kondult meg először a felszegi harang. Ezen a napon került önkéntesek jóvoltából a haranglábba a szekfűs koszorúval ékesített adomány, rajta ezen felirattal: Készült az Úr 2014. évében Márton Áron püspök tiszteletére, a ditrói hívek lelki üdvére. Baróti László Sándor plébános idejében, Ferenczi Imre és neje, Margit adományából. A harangon egy vers, a Márton Áron-himnusz részlete is olvasható: „A te országod bajnoka/ Most előtted térdel, jó Atyánk,/ Árva népünkért szüntelen/ Neked zeng velünk imát.” Ditró felszegi részén 1937-ben építettek először templomot, melyet 1948-ban államosítottak, iskolává alakították. A kommunista diktatúra lerombolta a tanodát, így kapta vissza a tulajdonos, a katolikus egyház. Helyén ma már egy új kápolna áll, Szent Imre tiszteletére, akárcsak elődje. Kétszázötven személynek van bent ülőhelye, udvara hét és fél áras, bejáratához pedig egy haranglábat is megépítettek. „Egy 135 kilogrammos harang került a helyére, mely Székelyudvarhelyen készült Lázár Imre harangöntő munkájaként. A 12 400 lejes árat Ferenczi Imre felszegi egyháztanácsos állta” – közölte Baróti László Sándor ditrói plébános. Az is lehet, az egyházmegyében az első Márton Áron nevű harang ez, és az is elég ritka, hogy egy személy adományából készüljön el. A plébánostól megtudtuk ennek részleteit is: „A kápolnaépítés költségvetése 700 ezer lej volt. Ezt túl is haladtuk, harangra nem maradt. El kellett indulnom szponzort keresni. Ferenczi Imre egyháztanácsos úgy három éve megígérte nekem, hogy alaposan beszáll a Szent Imre-kápolna építésébe. Tavaly szaván fogtam, és állta, kifizette a harang árát.” A harangon olvasható idézetnek is története van, mely szintén nem mehet felesésbe: „Márton Áron tiszteletére 2005-ben egy Kárpát-medence szintű középiskolás vetélkedőt szerveztek. Ezt a Gróf Majláth Gusztáv Károly Gyulafehérvári Római Katolikus Gimnázium nyerte meg, és akkor én voltam az igazgatója. Volt egy olyan próba is, hogy himnuszt kellett írni arra az alkalomra, hogy ha Márton Áron püspököt szentté avatják, mit fognak a papi zsolozsmában a papok imádkozni. Írtak verset a diákok is, de volt nekem is egy a begyemben. Nem mondtam el, hogy az enyém, de versenyeztettem. Most ismerem el először. Ennek a himnusznak egy része került a harangra” – nyilatkozta a ditrói plébános. Az első harangszókor elhangzott: nem egyéni érdekért, a közösségért fog minden alkalommal megkondulni, hogy konkrétan miért szóljon, azt az adományozó határozza meg. Kinevezett harangozó pedig egyelőre nem lesz, a lelkipásztor azt szeretné, ha mindig kerülne néhány önkéntes, akinek megtiszteltetés, ha ő húzhatja meg a templomba hívó harangot. Balázs Katalin Székelyhon.ro 2015. június 29.Vásárhelyi színészeket díjaztak KisvárdánA Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának záróünnepségén, szombat este a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a nagyváradi Szigligeti Színház művészei vehették át a Mi osztályunk című előadásban nyújtott teljesítményért. A minisztérium díjazta a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház által bemutatott Zoltán újratemetve című darabot is. A tárca életműdíjat adományozott Dobre- Kóthay Judit Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervezőnek, aki – az értékelés szerint – "stílus- és szemlélet-meghatározó alkotásaival a romániai színházi élet kimagasló egyénisége". Ugyancsak életműdíjat vehetett át László Sándor színész-rendező, egyetemi tanár, aki "elhivatottsága és szakértelme által a vajdasági színházi élet meghatározó személyisége". A Teplánszky-díjat a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Kés a tyúkban című előadásában nyújtott alakításáért Máthé Annamária kapta. Kisvárda város díjával ismerték el – a kiemelkedő színrevitelért – a temesvári Csiky Gergely Színház Futótűz című előadását. Kisvárda város polgármesterének díját az újszerű rendezői elgondolásért és az igényes megvalósításért az Újvidéki Színház Csárdáskirálynő című előadása kapta. A fesztiválrendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának egyéni díját az Újvidéki Színház III. Richárd betiltva és a Csárdáskirálynő című előadásban nyújtott alakításaiért Balázsi Áron vehette át. Szintén a Várszínház egyéni díját kapta a révkomáromi Jókai Színház Bányavirág című előadásában nyújtott alakításáért Bandor Éva, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, illetve a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott alakításért B. Fülöp Erzsébet, továbbá a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és a Figaro című előadásában nyújtott alakításáért Galló Ernő. Kisvárda város közönségdíját a zsűri a Kassai Thália Színház Rükverc című előadásának ítélte oda. A 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján június 19. és 27. között tizenkilenc határon túli és anyaországi társulat vett részt, s a zsűri és a közönség 25 előadást láthatott a 2014/15. évi idény legjobbnak tartott darabjai közül. Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 30.Nagyváradra került a fődíj (Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja)Nagyváradra került a 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának fődíja. A szombat esti záróünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei vehették át A mi osztályunk című előadásban nyújtott teljesítményükért. A minisztérium díjazta a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház által bemutatott Zoltán újratemetve című darabot is. A tárca Életműdíjat adományozott Dobre-Kóthay Judit Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervezőnek, aki az értékelés szerint „stílus- és szemlélet-meghatározó alkotásaival a romániai színházi élet kimagasló egyénisége”. Ugyancsak Életműdíjat vehetett át László Sándor színész-rendező, egyetemi tanár, aki „elhivatottsága és szakértelme által a vajdasági színházi élet meghatározó személyisége”. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Teplánszky-díját a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Kés a tyúkban című előadásában nyújtott alakításáért Máthé Annamária kapta. Kisvárda Város-díjával ismerték el – a kiemelkedő színrevitelért – a Temesvári Csiky Gergely Színház Futótűz című előadását. Kisvárda város polgármesterének díját az újszerű rendezői elgondolásért és az igényes megvalósításért az Újvidéki Színház Csárdáskirálynő című előadása kapta. A fesztiválrendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának egyéni díját az Újvidéki Színház III. Richárd betiltva és a Csárdáskirálynő című előadásban nyújtott alakításaiért Balázsi Áron vehette át. Szintén a várszínház egyéni díját kapta a Révkomáromi Jókai Színház Bányavirág című előadásában nyújtott alakításáért Bandor Éva, a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, illetve a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott alakításért B. Fülöp Erzsébet, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és a Figaro című előadásában nyújtott alakításáért Galló Ernő. Kisvárda Város Közönségdíját a zsűri a Kassai Thália Színház Rükverc című előadásának ítélte oda. A 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján június 19. és 27. között tizenkilenc határon túli és anyaországi társulat vett részt, s a zsűri és a közönség 25 előadást láthatott a 2014/15. évi idény legjobbnak tartott darabjai közül. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. július 15.Életre kelnek a csíkfalvi citerák – Reneszánszukat élik a népi hangszerekSosem tölti tétlenül nyugdíjas napjait Csíkfalva egykori polgármestere, Kilyén Domokos. Barkácsol, farag vagy citerákat készít – mesél, alkot, értéket örökít tovább. A mindenki által Öcsi bácsinak nevezett Kilyén Domokos közel negyedszázadot ért meg községvezetőként Csíkfalván, de nyugdíjas éveiben sem tétlenkedik. Leginkább székely kapuk faragója-alkotójaként ismerik a nyárádmentiek, s többen betérnek hozzá citerát rendelni. Kiállításokon néha láthatják őt a népi hangszer pengetése közben, de csak az érdeklődő tudja meg, hogy ezeket ő maga is készíti el. Ha nem kaput farag vagy hangszert készít, akkor éppen valamit „gyárt” vagy javít magának, szomszédainak: a százesztendős kelengyés ládától a lóvontatta kukoricavető gépig minden megfordul a keze alatt. Állatfejekkel díszített hangszer Éppen citerékat készít a lassan 75 éves Öcsi bácsi az árnyékos fészerben, amikor betérünk hozzá. Három darabon dolgozik, községbeliek rendelték, de vannak távoli ismerősöktől érkező felkérések, azokat őszig kell elkészítenie. A télen tizenegy citerát készített, az idén hatot, de mindezekből csak egyetlen darab maradt, azt modellnek hagyta meg, illetve megmutatni az érdeklődőknek – mondja, miközben a hangszerdobozt forgatja, a ragasztásokat szorítja. Mindig valamit „okoskodik” rajta, kísérletez, fejleszt, a kísérő hangokat szeretné tökéletesíteni, egy-egy újabb „futamot” beilleszteni a hangsorba. A hangszer „feje” és „agya” keményfából készül, hogy megtartsa a húrszegeket. Vadcseresznye, juhar, gyümölcsfa – ki amilyet talál, olyat használ. A hangszerdoboz viszont fenyőfa lapokból készül, összeillesztéséhez régebb csontenyvet, ma már fehérenyvet használ, az is tökéletesen ragaszt, sosem mozdulnak el a darabok. A húrként szolgáló huzalokat nagyon régen vásárolta, még az aranyosgyéresi gyárból. Azt használja ma is, tucatnyi egyformát húz ki, s mellé három vastagabb gitárhúrt a mély hangok megszólaltatására. A hangdobozra régen egyetlen nagyobb lyukat fúrtak, ő leginkább rozettát vág a fenyőlapba. A citera fejét néha állatmotívumokkal díszíti, főleg kossal. Régen csikófejest is készített egy-egy alkotó, az volt ám a mestermunka – jegyzi meg, elárulva: ő is szeretett volna ilyet készíteni, de még sosem vette rá magát. Libaetetővel kezdődött Öcsi bácsi gyerekként fogott először kezében citerát, a padláson talált egy régi ütött-kopott darabot, amelyet a libák etetésére használt valaki. A háború után a távközléses katonák által hátrahagyott huzalokból sodortak le néhány acélszálat, abból készítettek húrt a viharvert eszközre, hogy megszólaltathassák. Ez volt az első citerája, ma is ereklyeként őrzi és mutatja a százéves darabot. Aztán később készített valamivel jobbat is, de a hangszerkészítést 1971-től számítja, amikor a nyárádszentmártoni új kultúrotthon avatására kiállítást szerveztek: Szabó Erzsi néni szőttesei és Szász Erzsébet tiszteletesasszony szalmaszőttesei mellett tíz citeráját mutatta be. Azóta már negyven körüli az általa készített hangszerek száma. „Örülök, hogy feljött a napja, hogy ismét foglalkoznak vele” – mondja a mester, megjegyezve: a citera a szegény ember hangszere volt, viszonylag könnyen elkészíthető. Sokáig használták a nyárádmenti falvakban, egy-egy fonóban vagy családi vacsorák mellett jól el lehetett szórakozni mellette. Persze jó énekhang is kellett mellé – és egy kis bor. „Ezek a borszagot szeretik. Ahogy megérezték, mindjárt jobban szóltak” – viccelődik Öcsi bácsi. Valójában sosem ment ki divatból a citera, és most reneszánszát éli. Viszont ügyel, hogy az általa készült darabok találjanak egymással, különben nem alkalmasak zenekari használatra. Minden barkácsoló vagy mester egyedi darabokat készít, de egy citerazenekarban csak akkor használhatók, ha a darabok egyformák – készített már együttesek számára is. Nem mindenki születik citerásnak Régebben többen is készítettek citerákat a községben, Szentmártonban Marton József, Ambrus Ferenc, Szabó Sándor, Csíkfalván László Sándor. Ma már csak Öcsi bácsi, valamint a jeddi Nagy János. A szomszéd faluban, Nyárádszentmártonban is biztat egy asztalosmestert, hogy kezdjen hozzá, annál is inkább, mert annak szülei is jó citerások voltak. Az 1970-es években Simon Károly tanító létrehozott egy citerazenekart a községben, akkor még volt néhány jól játszó személy: Csíkfalván Mihály Imre, László Sándor és fia, József, Szentmártonban Pap István, Pap Vilma, Szabó Vilma, Kocsis Róza. Ma is élnek néhányan a vidék falvaiban vendégszereplő egykori együttes tagjaiból: Szabó József (Öcsi), Adorjáni János, Dénes Ferenc, Marton Magda. Sokan próbálkoztak akkor a citerajátékkal, de kevés személy került be az együttesbe, ugyanis jól össze kell hangolni a kezet, szemet, fület: egyik kézzel lefogni a húrokat és lassabb mozdulatokkal a hangmagasságot, míg a másik kézzel gyorsabb mozdulatokkal kell pengetni. Ha a két kéz egyforma gyorsan vagy lassan mozog, akkor az már csak „kaparászás”, nem ének – summázza a mester, aki egy kis ecsetvéget kapva a kezébe – mintegy mutatva, hogy nemcsak készíteni, hanem használni is tudja a hangszert – el is játszott nekünk néhány dallamot. Gligor Róbert László Krónika (Kolozsvár) 2016. március 11.Követeljük az autonómiát!Ha hegyes a zászlórúd, faragd le bicskával! A várt negyvenezer ember helyett jóval kevesebben gyűltek össze tegnap délután Marosvásárhelyen a székely vértanúk obeliszkjénél a székely szabadság napja alkalmából szervezett megmozduláson. Egy kovásznai férfit bevittek a rendőrségre. A háromszékiek tizenegy autóbusszal utaztak Marosvásárhelyre, ám mielőtt a Postarétre vonultak, a rendőrök feltartóztatták a kovásznai Ferenc Botondot, az SZNT orbaiszéki elnökét, a hegyes zászlórúd miatt. A férfi erre bicskát rántott, hogy majd lefaragja, mire a rendőrök bekísérték az őrsre. Lapzártakor jött a hír, hogy szabadon bocsátották, ám fehérfegyver-viselés miatt bűnügyi eljárást indítottak ellene. Az elsőként megszólaló Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke felolvasta a kiáltványát, amelyben Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követelik. A közfelkiáltással elfogadott kiáltvány követeli, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja. Kezdeményezték, hogy a kormány folytasson párbeszédet Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben Magyarországgal kötött alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét. A következő felszólaló Tőkés László volt, aki az elmúlt negyedszázad önfeladó politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk” – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene. Végül a volt püspök felszólította Izsák Balázst, hogy hívja össze a székely nemzetgyűlést (amiről Izsák az utóbbi években nemes egyszerűséggel megfeledkezett). Ezután a flamand, a katalán és a baszk meghívott kapott szót, amikor az első említette Klaus Johannis elnök nevét, óriási pfujolás tört ki a tömegben. Szőcs Péter Levente az Erdélyi Magyar Ifjak részéről arra szólította fel a résztvevőket, mondjanak nemet a román állam fenyegetésének, mire a tömeg hosszan éltette Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, akiket a DIICOT hónapokkal ezelőtt terrorizmus vádjával letartóztatott. Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt elnökének a szavait alig lehetett érteni, ugyanis a tömeg kifütyölte, majd „Elég volt az RMDSZ-ből, mondjon le” rigmusokat skandáltak. „Megértettem az önök üzenetét, de az autonómia nem a pártokról szól, hanem önökről” – mondta, ám mondhatott volna bármit, úgysem hallgatta senki. Szilágyi Zsoltot, az EMNP elnökét tapssal, ám füttyökkel is fogadták. Beszéde végére sikerült pozitívra változtatnia a hangulatot azzal, hogy elmondja, restelli, nincs itt minden magyar politikus, mert szerinte mindenkinek támogatni kell az autonómiát, amit a korrupció ellentéteként ír le. 18 órakor a székely vértanúk emlékművét megkoszorúzta Izsák Balázs, Vass Imre, Selyem Levente, a Jobbiktól Novák Előd, a flamand, a baszk és a katalán kisebbség képviselője, Tőkés László Sándor Krisztinával, Szilágyi Zsolt, Zakariás Zoltán. Ezek után a tömeg elindult Marosvásárhely központjába, a prefektúra elé. 19 órakor Izsák Balázs átadta az autonómiapetíciót a kormány területi képviselőjének, majd a tüntetők elindultak haza. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. június 8.Magyar színisek találkozója MarosvásárhelyenA Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ad otthont a héten zajló Kárpát-medencei magyar színisek találkozójának. A marosvásárhelyi mellett a kolozsvári, a budapesti és az újvidéki egyetem tanárai és diákjai vesznek részt a rendezvényen, a különböző pedagógiai gyakorlatok módszereinek elsajátítása, szakmai eszmecsere és kapcsolatépítés céljából. A projekt ötlete Gáspárik Attilától származik, azt gondolták és fejlesztették tovább a szervezők, illetve terjesztették ki a Kárpát-medencére, hogy a különböző egyetemeken tanuló diákok, illetve tanító pedagógusok megismerhessék egymást, egymás munkamódszerét – számolt be a kezdeményezés lényegéről Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar művészeti karának dékánja. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színművészeti tagozatáról Palocsay Kata tanár vesz részt a workshopon tizenegy elsőéves hallgatóval, a Budapesti Film- és Színművészeti Egyetemet Forgács Péter képviseli tíz tanítványával, az Újvidéki Művészeti Akadémiáról nyolc diákkal Balázs Áron és László Sándor érkezett, míg a házigazdák közül Gáspárik Attila a tanítványaival. A cél egy olyan alkotói műhely létrehozása, ahol változatos munkamódszerek után kutatva, kísérleti jellegű színházi gyakorlatokat próbálhatnak ki a fiatal színházi alkotócsoportok. Ahogy Balási András dékán elmondta, 1996–97-ben a budapesti egyetemmel közösen már szerveztek egy hasonló workshopot Marosvásárhelyen, illetve egy stúdiófesztivált, amelyen a kaposvári egyetem képviseltette magát. A 90-es évek elején is volt egy hasonló, stúdiószínházak fesztiválja, amelyen Benedek Miklós vett részt az osztályával Budapestről. E mostaninak Gál Attila Csaba az ötletgazdája, aki bízik abban, hogy folytatása is lesz. Míg 1989 előtt Európában két helyen, Budapesten és Marosvásárhelyen képeztek magyar nyelvű színészeket, mostanra sokat változott a színészképzés palettája – vázolta Gáspárik Attila a ma jellemző állapotokat: az ő csoportjában nincsenek marosvásárhelyi hallgatók, az újvidéki oktató budapesti, kolozsvári és marosvásárhelyi diákokat képez, Budapesten pedig szintén hasonló a helyzet, sokfelől érkeztek a színészpalánták. Az is különbözik, hogy hol milyen hosszú a képzés ideje: Budapesten öt év, Újvidéken négy plusz egy, Romániában három plusz két év. Az egyhetes projekt meseszerűen jött létre – ismertette Vass Levente, a Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke. A hallgatói önkormányzat kitalálta és a tanári karhoz fordult, az meg a Studium-Prospero Alapítvány támogatását kérte, amely a Bethlen Gábor Alapítvány segítségét. Az a nemzetpolitikai államtitkársághoz, illetve a magyar miniszterelnökségi hivatalhoz fordult támogatásért. Végül, mint a mesében, ahogy a retket közösen húzták ki a földből, ez is közös erőből születhetett meg. A végső eredményét a projektnek június 12-én, vasárnap délután 3 órától kezdődően tekinthetik meg az érdeklődők a Stúdió Színházban. Antal Erika | Székelyhon.ro 2016. június 9.MASZIDI VásárhelyenVolt egy régi ötlet, ami nemrégiben beteljesedett. Volt egy jó terve az egyik hallgatónak, ami az egyetem vezetőségénél és tanári karánál megértésre lelt. Volt egy alapítvány, amely ezt támogatta. És lett egy olyan találkozó, amely ritkaságszámba megy a honi és a külföldi színházi életben egyaránt. A MASZIDI-ről, avagy magyar színházi diáktalálkozóról van szó, amely június hatodika és tizenkettedike között zajlik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. A dolog lényege, hogy Gaál Attila Csaba hallgató ötlete nyomán meghívták a magyarországi és határain túli színművészeti egyetemek tanárait és diákjait egy egy hétig tartó, közös alkotómunkára – a részt vevő tanárok számukra idegen hallgatók alkotta csoportokat irányítanak, a projekt célja pedig egy olyan alkotói műhely létrehozása, ahol változatos munkamódszerek után kutatva, kísérleti jellegű gyakorlatokat próbálhatnak ki a fiatal színházi alkotócsoportok. Az egyhetes munka során van elméleti képzés, gyakorlati munka, a hét végén pedig különböző produkciók formájában bemutatásra kerül az elsajátított mesterségbeli tudás. Mindezzel kapcsolatosan szerda délben tartottak sajtótájékoztatót az egyetem előcsarnokában, ahol Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja üdvözölte a megjelenteket, közöttük a budapesti, újvidéki, Kolozsvári színművészeti egyetemen tanító vendégtanárokat és az ötletgazdákat. – A rendezvény a Gaál Attila Csaba ötlete és Gáspárik Attila régi tervének kiterjesztése. Amikor új szakokat indítottunk, ő mondta, hogy azok a diákok, akik nálunk végeznek, generációként mennek tovább, olyanokként, akik ismerik egymást és együtt dolgoztak, tudják, hogy kihez forduljanak, ha például egy számukra megfelelő rendezőre, díszlettervezőre lesz szükségük. Arra gondoltunk, hogy ugyanez történik a Kárpát- medencében is: ha a hallgatóink a többi, hasonló profilú egyetem diákjaival együtt dolgozhatnának, tudnák, hogy kiket hívjanak előadásaikhoz a későbbiekben. Ezért karoltuk fel a Gaál Attila Csaba ötletét. A találkozón részt vevő tanárok: Kalocsai Kata Kolozsvárról, Forgách Péter Budapestről, Balázs Áron és László Sándor Újvidékről, valamint Gáspárik Attila Marosvásárhelyről. Balási András rektorhelyettes hozzátette: – Ennek voltak előzményei, ’96–’97-ben a budapesti egyetemmel közösen szerveztünk egy workshopot, illetve két stúdiófesztivált. A mostani találkozót a Bethlen Gábor Alapon keresztül jelentős összeggel támogatta a Studium–Prospero Alapítvány, köszönjük nekik. – 1989 előtt magyar nyelvű színészképzés Európában két helyen volt: Budapesten és Marosvásárhelyen – mondta Gáspárik Attila. – Ha egy magyar színjátszás van, és ez helytől független, akkor mi lenne, ha a képzésben is gondolatokat cserélnénk egymással? Ha azokat az ingereket, amelyek pluszban érintenek minket a román vagy szerb színjátszásból, kicserélnénk egymás között? Akár tanárcserékben is gondolkodhatunk. Nem vagyunk egymásnak rossz értelemben vett konkurensei, csak egyeztetési problémáink vannak, nagyok a távolságok. Magyarországon osztatlan színészképzés zajlik öt éven át, Újvidéken 4+1 év a képzés, itthon 3+2. És elvileg ugyanazt tanítjuk. Arra is jó ez a találkozás, hogy megbeszéljük a különbségeket. Nagyon heterogén a hallgatói csoportok összetétele, vannak bennük első- és harmadévesek például. Én improvizációval és történetépítéssel foglalkozom velük, ez mindig működik. Nagyon büszke vagyok Gaál Attila Csabára, hogy kitalálta ezt a dolgot, ugyanakkor az egyetem vezetőségének hozzáállását is tükrözi, hogy meghallgatjuk a diákjaink véleményét, és a jó ötleteket segítünk megvalósítani – ő Budapestről érkezett és az egész hallgatói önkormányzat részt vett a szervezési munkákban. Forgách Péter is felszólalt: – Színjátszás egyféle van. Mindegy, hogy ki honnan jött, ugyanazt beszéljük, ugyanazt kergetjük, ami különbség, az csupán személyes különbség. Ez a találkozó, amin most részt veszünk, egy nagyon értelmes dolog, akkor is, ha még kísérleti stádiumban van. De öröm részt venni benne, valószínűleg a színészképzés természete, hogy összezáródnak az emberek. – Arra koncentrálok, hogy a jelen pillanatban a lehető legjobban, legkényelmesebben, a legjobb körülmények között peregjen a fesztivál, és ha úgy ér véget, hogy emberileg egy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz, akkor elértük a célunkat – tette hozzá Gaál Attila Csaba, majd a Studium–Prospero Alapítvány vezetője, dr. Vass Levente szólt: – Ez a történet számomra örömmel ért véget. Egy hallgató elkezdte, majd partnerek lettek az oktatók, a színház, az alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzetpolitikai Államtitkárság, és most itt vagyunk. Az elkövetkezőkben is biztosítjuk a partnerséget, mert úgy érzem, ennek a találkozónak lesz folytatása. Az alapítvány is közös termék, a Studium orvosi jellegű, a Prospero a Művészeti Egyetemen zajló állami magyar oktatás háttérintézménye. A tavaly jogilag egybevonódtunk, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogat bennünket: az ilyen és ehhez hasonló rendezvények megszervezéséhez 10 millió forint áll rendelkezésre évente, ezen eseménysorozat megszervezéséhez 2 millió forinttal járultunk hozzá. A találkozó esti programpontjait a diákok állították össze, a szakmait a tanárok. Harsányi Zsolt elárulta, nem volt meghatározva, hogy ki mit csinál az általa tartott órán. Mindenki elhozta a saját munkamódszerét, ötletét, és kitalálta azt, hogy hogyan dolgozik idegen diákokkal. Ezen munkamód-szerek között volt jelenetírás és rendezés, maszkok készítése, improvizációs gyakorlatok és történetépítés. A hétvégi előadásokat a nagyközönség is megtekintheti, az időpontokra még visszatérünk. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 27.Ahol a pap vendégeli meg a híveketAz idős ember érték a családban, érték az egyházban. Ha az öreget megbecsüljük, számíthatunk arra, hogy idős korunkban minket is tisztelni fognak a fiatalok – Szent Anna és Joachim, Jézus nagyszüleinek ünnepén erről szólt Bakó Antal remetei plébános. A ditrói Barlangnál tartott búcsús szentmise szeretetlakomával, a gyógynövények és autók megáldásával folytatódott. Negyedévszázados hagyománya van Ditróban a Szent Anna-napi búcsús szentmiséknek. Néhai Szilágyi Lőrinc plébános annak idején saját villájához hívta a híveket, ott tartották az ünnepi misét. Amikor az egyház visszakapta az 50 hektáros legelőjét azon a részen, ahol a kommunizmusban bánya volt, a területen lévő menedékhelyet kápolnává, a kantin épületét pedig vendégházzá alakították át. Így a 2000-es évek elejétől itt, az úgynevezett Barlangnál tartják a Szent Anna-búcsút. – idézte fel a múltat Baróti László Sándor, ditrói plébános. Ő az a személy, aki bevezette ezen ünnep alkalmával a gyógynövények megáldását, arra irányítva a figyelmet, hogy a természetben mennyi gyógyulást hozó kincs található, melyek a mi egészségünkért teremnek. A szerdai szentmise utáni áldásra több tíz kosár gyógynövényt vittek az oltár elé a hívek, jelezve, fogékonyak a felhívásra, és örömmel vették a plébánosuk azon kezdeményezését is, hogy járműveiket megáldja. Száznál is több autó részesült áldásban, több mint ötszáz személy vett rész a barlangi búcsús szentmisén. Kenyeret kaptak és adtak Szokás az is a Barlangnál, hogy a szentmise után közös bográcsozásra hívja a község plébánosa a zarándokokat. Idéntől szeretetlakomává alakította át a megvendégelést, amely attól több, hogy a hívek ajándékot kaptak és adtak is ugyanakkor. A bárányhúsos eledel ingyen volt, hozzá a kenyérre viszont egy lejt kellett áldozni. Az összegyűlt lejekből szintén kenyér lesz – jelentette be Baróti László Sándor – a községben lakó rászoruló családoknak vásárol belőle mindennapi betevőt. „A választott népnek mannát adott Isten, és ezt soha nem szabad elfelejteni, a jótékonykodás mindannyiunk feladata mindig, a világ végéig” – élt a példával a plébános. Honnan került bárány az üstbe? A lelkipásztor elmondta az eledelül szolgáló bárány históriáját. A ditrói egyházközségnek nyolcvan hektár birtoka van. Ennek egy része erdő, beerdősödött legelő, de van kaszáló is, több olyan parcellával, melyeket csak kézzel lehet megkaszálni. Ilyen a plébánia udvara, de a barlang körüli rész is. Erre a munkára napszámost nehezen lehet találni, ezért ezeket a területeket a plébános kaszálja meg kalákásokkal együtt, a füvet pedig megszárítják, és a plébánia csűrjébe kerül. Mivel a terménynek nincs jó ára a piacon, nem adja el, hanem juhokat tart. Húsz birka képezi jelenleg a plébániai állományt, ebből jut minden évben egy a Szent Anna-, egy a Szent Gellért-búcsúra eledelként. A Szent Anna-búcsút megelőző héten is kaláka volt, huszonegyen kaszáltak a Barlangnál, két kisebb szekér széna az eredmény. A jövő évi szeretetlakoma „alapanyagát”, a bárányt ezen nevelik-hizlalják. Mert jövőre is szeretne a plébános agapét szervezni, és a gazdálkodás folytatását is tervezi. Amit a plébános nem engedhet meg magának „Öt kisebb belsőség van, ami csak kézzel kaszálható. Ennyi fizikai munka szükséges, hogy az egészségemet megőrizzem, és mindig kerül segítség is” – fogalmaz, majd elmeséli azt a tavalyi történetet, amikor egy pannonhalmi bencés szerzetes-plébános éjszakai szállást kérni kopogott be hozzá. Látva, mennyi dolga van, két nappal meghosszabbította maradását, segített a szénacsinálásban. Az ilyen élmények adnak kedvet a gazdálkodás folytatásához a ditrói plébánosnak, de van más késztetése is: Ditróban is, mint más falvakban, egyre kevesebben kaszálnak, a fű sok helyen a lábán szárad meg. Kezdtek felhagyni a gazdálkodással, nincs ösztönzés, nem látják az értelmét. Egy ilyen helyzetben a ditrói plébános nem engedheti meg magának, hogy ne kaszáljon – mondja magáról, mintegy önösztönzésként Baróti László Sándor. Balázs Katalin / Székelyhon.ro 2017. szeptember 25.Már csak egy család maradt – búcsú az elnéptelenedett tanyavilágonEgyetlen tanya, a Köllő családé maradt fenn Cengelléren. Abban a Gyergyóditróhoz tartozó tanyavilágban, ahol egykoron templom, iskola és 50–60 ház volt. A hajdan ott lakóknak jó lenne emléket állítani – vetette fel az ötletet Baróti László Sándor, a Szent Gellért-napi búcsús szentmisén. Szent Gellért ünnepén a ditrói egyházközség minden évben búcsús szentmisét tart Cengelléren. Autóbusszal és személygépkocsikkal, de még motorkerékpárral is sokan érkeznek ilyenkor a Ditrót Hágótővel összekötő út mentén lévő kápolnához. Az idősebbek ez alkalommal visszaemlékeznek azokra az időkre, az 1950–1960-as évekre, amikor ezt a helyet legalább százötven ember nevezte otthonának. A kommunizmus és államosítás vetett véget a település életének, és egyre kevesebben vannak életben, akik tudnak arról, hol voltak a házak, hogy a mirtuszbokrok alatt német katonák jeltelen sírjai vannak. Baróti Sándor László plébános javasolta, jó lenne valaki kezébe vegye a cengelléri történelmet, felkutassa, hogy az egykori kis településen hol állt az iskola, hol volt kovácsműhely és egyéb mesterek otthona, és legalább egy-egy kővel, márványtáblával jelöljék meg a helyüket. A javaslatot legalább kétszázan hallották, mint ahogy a tanácsot is: az ötletet adják tovább, hátha szándékkal és a kivitelezés lehetőségével találkozik. Nevelni önmagunkat is A szombati szentmisére érkezők Lőrincz Barnabás remetei segédlelkész prédikációját hallhatták Szent Gellértről, az első magyar keresztény tanítóról, aki Imre herceget tanította jóra, szépre, igazra és szentre. „Az a család, amelyik együtt imádkozik, a nehéz körülmények között is együtt fog maradni. A jó átadása a feladatunk gyermekeinkkel szemben, de magunk irányában is: csiszolnunk, nevelnünk kell önmagunkat. Ne tanítsuk meg a gyermeket aggódni és félni, sokkal inkább bízni Istenben, az embertársakban és önmagában” – javasolta a segédlelkész Szent Gellért szellemiségét idézve. A vértanú szentre énekkel emlékeztek a ditrói cserkészek is, akik Bardocz Erzsébet vezetésével minden esztendőben jelen vannak a cengelléri ünnepen. Amikor letérdelnek a motorosok Szentmiséken szokatlan öltözetű vendégei is vannak ennek a búcsúnak, immár kilenc esztendeje: a galgahévízi motorosok. Idén huszonhárman érkeztek, és Dallos Ferenc e szokás eredetéről is szólt. Kilenc éve annak, hogy a Ditró végében lévő panzió parkolójában az endurós csapat tagjai összetalálkoztak a plébánossal. Ők túrázni, a lelkipásztor a cengelléri búcsúra igyekezett. Viccesen megkérdezte: nem kerülne a poros-sáros öltözékű csapatból pár ember, mert ministránshiány van. Ő lepődött meg legjobban, amikor igent mondtak a meghívásra, szolgáltak, és azóta minden évben visszajárnak. „Mindig van közöttünk nyolc-tíz ministráns. Olyan életet élünk, hogy gyakoroljuk a vallásunkat, és amíg jöhetünk Erdélybe, addig nem kérdés, hogy az őszi endurózásnak ez az utolsó momentuma. Vannak a csapatban nem vallásos emberek is, de ez a búcsú mindenkit megérint. Szégyen, nem szégyen, negyvenévesek vagyunk, de egy-egy könnycsepp mindig kiugrik a szemünkből.” Ajándékot is hoztak a magyarországi motorosok: az egyikük édesanyja két cipős doboznyi zserbót küldött a búcsúsoknak. Ez volt a desszert, előtte pedig a plébános bárányainak egyikéből készült tokány háromszáz főre. Ingyen volt a tálétel, a kenyérért viszont egy lejt kellett fizetni. Abból a pénzből – szokás szerint – a ditrói rászorulóknak vásárol kenyeret Baróti László Sándor lelkipásztor. Balázs Katalin / Székelyhon.ro lapozás: 1-30 | 31-39
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
